családi fotózás, újszülött fotózás

Régi ismerősök újra a kameráim előtt


Alex és családja. Nem is tudom, hogy pontosan hányszor fotóztam már őket mindig más és más élethelyzetben.
Alexet – az Apukát – közös barátokon keresztül már régóta ismerem.
Nem is volt kérdés, hogy egy fagyos januári szombaton ott leszünk a többi baráttal együtt az esküvőjükön. Sok szempontból emlékezetes marad számomra az az esküvő, az egyik ilyen momentum, hogy már ott fotózhattam őket, igazi ortodox orosz esküvőt. Hű de jó is volt.

Aztán megszületett az első – Anna-Mari – és a második kislányuk is, ahol is a keresztelőre felkértek, fotózzak ugyanabban a templomban, ahol pár éve kockára fagytunk, mint násznép. Most is hideg volt a templomban, de bent meghitt melegség uralkodott. Nagyon szép, mit szép, gyönyörű volt Aurorka, aki ott a templomba beszűrődött fények között lett megkeresztelve.

S most, mikor újra egyfelé sodort minket a sors, egy óvodába járnak gyerekeink, most újra fotózhatom őket – ezúttal szintén egy pici babával kiegészülve, immáron a harmadik lánnyal.
Adeleida – jelentése nemes – pedig nagyon édes. A fotózáson ugyan nem volt épp modell hangulatban, sőt mi több: minden érdekelte, ami körülötte zajlik, s nem hogy aludni nem volt hajlandó, de folyamatosan nézelődött, ami nem segítette azon fotók elkészültét, amire én és Manyka – az Anyuka – vágytunk.
Utólag mondom: nem is baj. Így lett ez a fotózás olyan, mint amilyen ők maguk. Élettel teli és mozgalmas.

Vélemény, hozzászólás?