Többször voltam már részese jótékonysági fotózásnak. Azt gondolom, hogy az, hogy adni tudsz, igenis kiváltság. Nem mindenkinek adatik meg.
De aki megteheti, annak sokszor nagyobb szüksége van rá, mint akinek adunk.Most is adhattam. Fotókat, emlékeket.
Olyanoknak, akik minden nap megharcolnak magukkal és a Sors által adott helyzetekkel.
Sérült gyermekeket nevelő szülőket látott vendégül Catherine, a Catherine’s Cottage megálmodója. Ez a hely igazi gyöngyszem Csákberényben. Olyan hely, ahol érzed a pozitív energiákat, ahova feltöltődni érkezik évente több száz ember.
Mikor hívtak, hogy fotózzak, éreztem, nem tudok nemet mondani.
Magam is szülő vagyok, anya, akinek ha épp betegek a gyerekei, halálra aggódja magát azon, hogy hogy lesz a következő nap.
El sem tudom képzelni, min mehetnek keresztül azok az Anyukák, Apukák, akik nap mint nap, lépésről lépésre segítik sérült gyermekeiket egy jobb jövő felé.
Minden tisztelem és meghatottságom az övék.
Köszönöm, hogy részese lehetettem ennek a napnak, s remélem hasonló rendezvényből lesz még sok. Még több.






















