Nóriék. Ők. Öten. Most már hivatalosan is Feleség és Férj. Nóri hozzáment Stevenhez.
Aki élete értelme, gyermekei apja.
Kevés olyan esküvőn lehetek jelen, ahol vannak már az ifjú párnak gyermekei. Az esküvőt inkább követi a gyermekvállalás, mint sem megelőzi.
Ha esetleg mégis részt vesz(nek) a ceremónián közös gyermek(ek), az mindig megdobogtatja kicsit a szívemet és persze a fotók cukiság faktora is
megemelkedik.
Nóriéknál rögtön 3 kis lurkóval találtam magam szemben.
S nem csak, hogy ott voltak, hanem Nóri sok energiát áldozott arra, ötletelt órákon át, hogy hogyan is vonhatná be őket az esküvő menetének eseménysorozatába.
Azt hiszem bátran mondhatom, sikerült neki.
A páros fotózáson is igazából olyan olaszos volt a hangulat.
Nem csak a gyerekek voltak mega-cukik és elevenek, de Nóriról és Stevenről is sugárzott a boldogság. Hiszen ott voltak, együtt, ezen a napon, ami olyan
fontos mindannyiuk életében. S bár kevés idő jutott az igazán kettes fotók elkészítésére, én mégis azt gondolom, hogy Nóri és Steven ezt egyáltalán nem bánta.
Végignézve újra és újra a képeket, elérzékenyülök én magam is, hogy mennyire egyben van ez a kis családi egység.
Mennyire szeretem, ha egy pár tudja, hogyan motiválhatja, s teheti még boldogabbá gyermekei mindennapi életét.
Imádtam a polgári szertartás alatt, ahogy Félix aláírhatta a kifejezetten neki készített “okiratot”, ahogy a két fiú nyakban ülve elindíthatta a jegygyűrűket 1-1 fonálra fűzve (mely jelképezte a magyar és holland nemzetiségeket) a tanú kezébe, aki adta tovább az ifjú párnak. Azt már említenem sem kell, hogy mind Steven, mind pedig Nóri a gyerekekkel együtt vonult be a házasságkötő terembe.
Szerettem. Minden egyes percét az esküvőnek.
Nóri és Steven. Még sok sok ilyen boldog percet kívánok nektek, együtt.
