Ha Szentendrére kell menni, mindig örülök. Nem csak azért, mert gyönyörű hely, hanem azért is, mert többszöri látogatásra is tud újat mutatni, tud valami egészen meglepőt.
Sanyit – a vőlegényt – már régóta ismerem. Még Anita a közelben sem volt, ő már akkor olyan nőről álmodozott, aki pont annyira illik hozzá, mint Anita.
S most, mikor megtalálta, Sanyi is felhívott. Azzal keresett meg, hogy ő tudja: csak én lehetek az esküvőjén a fotós. Senki más, hisz ő bennem bízik, engem ismer. Mi tagadás: jól esett ez a feltétel nélküli bizalom.
Mikor megismertem Anitát, már együtt hozták a jobbnál jobb kreatív helyszín ötleteket.
Jöttek, hozták a jobbnál jobb kreatív helyszínötleteket, de maximálisan engedték, hogy én is hozzátegyek a közös munkánkhoz.
Náluk a Jó fotó mindennél többet jelent. Ezért pedig tesznek is: 3 napos fotózást raktunk össze nekik, ami – lássuk be – nagyon ritka.
Íme a 3 napos anyag első fele – A jegyes fotózás, ami persze nem 1 órásra, hanem rögtön 3 órásra sikeredett, de mint ahogy az elején mondtam: Szentendrével nem tudtam betelni. S ahogy magamat ismerem, még vagy 3-4 fotós anyaga benne van a helyben. Imádom, ahogy a régi kapukat újra és újra felfedezem. Mindig találok olyan kis sarkot, beugrót, ahol még nem jártam. Most például a dombtetőn álló templomhoz sikerült úgy felérni, hogy rögtön láttam ott 2-3 fotós helyszínt.
Szentendrén a Dunában állva sem nagyon fotóztam még. Idáig…
S a kreativitást még Anita és Sanyi is segítette: Volt itt minden, ami egy jegyes fotós anyaghoz kell: kis táblák Mr. és Mrs felirattal, friss (!) rózsaszirmok, sál, pléd. Tobzódtam a kellékekben, nna. Nem tagadom. De azért az, amikor a rózsa szirmokat magam dobom a gép elé, hogy rajta legyenek a fotón….ott rólam is kellett volna egy werk…
