RÓLAM

Magamról írni mindig kicsit nehéz. Nehéz, mert magát az ember általában másként látja, mint ahogyan a környezete. Fotósként pedig egészen biztosan. Hiszen a kamera másik oldalán rengeteg olyan érzelemmel, odaadással, figyelemmel, baráti ölelésekkel találkozom, ami nem az enyém, nem az én életem, de sokszor mégis az enyémmé is válik, hiszen az események magukkal sodornak.
Ha mégis magamról kellene mondani pár szót, mindenképp a motivációt emelném ki. Hiszen a fotózásban ez az, aminek hajtania kell előre egy fotográfust évről évre, fotózásról fotózásra.
S akkor feltenném a kérdést:  mi motivál még több év után is a fotográfiában?
Nem mindig egyszerű a válasz.
Aztán szépen lassan rájövök, hogy mi: megismerni Titeket, akik eljöttök hozzám, hogy megmutassátok magatokat, az érzelmeiteket, a legbelső éneteket, megmutassátok nekem és a kameráimnak.
Ez egy olyan nagyfokú bizalom felém, amelynek én mindig, minden esetben igyekszem megfelelni.
Fontosnak tartom, hogy munkám során fotókon, pillanatokon keresztül átadjak ebből a bizalomból valamit másoknak, nektek és a jövő generációjának.

Rólam mondták